Kátovský Kút

Ammóniumionok

Maguk az ammóniumionok nem különösebben mérgezőek, de egy részük a pH-tól és a hőmérséklettől függően ammóniává (NH₃) alakul, amely károsítja a kopoltyúkat és stresszeli a halakat. Minél magasabb a pH és a hőmérséklet, annál több az ammónia (Emerson és mtsai. 1975). A hatályon kívül helyezett 2006/44/EK irányelv irányértékként legfeljebb 0,04 mg/l ammóniumiont adott meg a lazacos vizekre és 0,2 mg/l-t a pontyos vizekre.

Nitritek

A nitritek mérgezőek a halakra: a kopoltyúkon át a vérbe jutnak, és a hemoglobint methemoglobinná alakítják, amely nem szállít oxigént, így a halak még oxigéndús vízben is „fulladoznak”. A lazacfélék a legérzékenyebbek; a vízben lévő kloridok csökkentik a toxicitást (Lewis és Morris 1986). A(z) 2006/44/EK irányelv 0,01 mg/l irányértéket adott meg a lazacos vizekre.

Nitrátok

A kifejlett halaknak a nitrátok nem ártanak azonnal, de táplálják az algákat és a növényeket, így hozzájárulnak a túltermékenyítéshez és az éjszakai oxigénszint-zuhanásokhoz. Az érzékeny vízi állatok (lazacfélék, kétéltűek, egyes gerinctelenek) esetében Camargo és mtsai. (2005) azt javasolják, hogy a nitrátszintet literenként 2 mg nitrogén alatt tartsák, ami körülbelül 9 mg/l nitrátnak felel meg.

Oxigén

A halaknak, különösen a lazacféléknek sok oxigénre van szükségük. A 2006/44/EK irányelv a lazacos vizekre 9 mg/l irányértéket adott meg (a mérések legalább felében), és soha nem kevesebbet, mint 7 mg/l. A mélyebb rétegekből származó felszín alatti vízben gyakran kevesebb van; a vízfolyásban csak a fakadás után dúsul fel újra oxigénnel.

Víz hőmérséklete

A felszín alatti víz hőmérséklete egész évben szinte állandó. A forrásokból érkező befolyás ezért nyáron hűtheti, télen pedig melegítheti a vízfolyást, és az ilyen szakaszok gyakran menedéket nyújtanak a hidegkedvelő halaknak (Hayashi és Rosenberry 2002).

pH

A halak megközelítőleg 6 és 9 közötti pH-t viselnek el (2006/44/EK irányelv). E tartományon kívül károsodik a kopoltyú, és megváltozik az ammónia és a fémek mérgező hatása.

Vízkeménység

A keményebb víz (több kalcium és magnézium) kedvezőbb a halaknak: a kalcium védi a kopoltyút, csökkenti a fémek – például a réz és a cink – toxicitását (Pagenkopf 1983), és stabilan tartja a pH-t. A lágy víz érzékenyebb a fémekre és a savasodásra.

Vasaló

A mélyből származó felszín alatti vízben a vas oldott állapotban van. Amikor a víz levegővel érintkezik, oxidálódik és barna pelyhekként kicsapódik, amelyek eltömítik a kopoltyút, befedik az ikrás és gerinctelenekkel teli kavicsot, és tönkreteszik a búvóhelyeket (Vuori 1995).

Mangán

A mangán a mélyebb felszín alatti vizekben természetes. A halak számára általában kevésbé jelentős, mint a vas; a határérték főként az ivóvíz íze és színe miatt érvényes.

Klorid

A kloridok útszóró sóból, műtrágyákból és szennyvízből származnak. Az amerikai EPA (1988) a vízi élővilág hosszú távú védelmére 230 mg/l, rövid távú védelmére 860 mg/l értéket határozott meg.

Szulfátok

A szulfátok gyakoriak a felszín alatti vízben; kőzetekből (például gipszből), műtrágyákból és bányákból származnak. A kloridokkal együtt növelik a víz ásványianyag-tartalmát; a 250 mg/l-es határérték ivóvízre vonatkozik.

Vezetőképesség

A vezetőképesség az oldott sók teljes mennyiségét mutatja. A felszín alatti vízben a magasabb érték gyakran természetes (mészkő, gipsz), de a vízfolyásban bekövetkező hirtelen emelkedés utakról, bányákból vagy szennyvízből származó sóbevitelre utal.

Fémek és félfémek

A réz, a cink, a nikkel, a kadmium és a higany már alacsony koncentrációban is mérgező a halakra, lágy vízben inkább, mint keményben (Pagenkopf 1983). A felszín alatti vízre vonatkozó határérték ivóvízre szól, nem a halakra.

Peszticidek

A peszticidek a földekről jutnak a felszín alatti vízbe. Az egy anyagra vonatkozó 0,1 µg/l-es határérték (összesen 0,5 µg/l) ivóvízre szól és nagyon szigorú; a halakat általában csak jóval magasabb koncentráció károsítja. Az érték főként azt mutatja, mennyire terheli a környéket a mezőgazdaság.

PFAS („örök vegyi anyagok”)

A PFAS „örök vegyületek”: nem bomlanak le, és felhalmozódnak a halak és más állatok szöveteiben (Giesy és Kannan 2001). A 0,1 µg/l-es standard (20 anyag összege) ivóvízre van előírva.

Oldószerek és benzol

A klórozott oldószerek (például tetraklór-etilén) és a benzol az iparból, a tisztítóművekből és a benzinkutakból származnak. Mérgezőek és lassan bomlanak le a talajvízben.

PAH (égetés, kőolajszármazékok)

A PAH-ok égés és olajszennyeződések révén keletkeznek. A benzo(a)pirén határértéke (0,01 µg/l) nagyon szigorú az ivóvíz szempontjából, mivel rákkeltő anyag.

Források

1. Camargo, J. A., Alonso, Á., Salamanca, A. (2005): Nitrate toxicity to aquatic animals: a review with new data for freshwater invertebrates. Chemosphere 58, 1255–1267.
2. Lewis, W. M., Morris, D. P. (1986): Toxicity of nitrite to fish: a review. Transactions of the American Fisheries Society 115, 183–195.
3. Emerson, K., Russo, R. C., Lund, R. E., Thurston, R. V. (1975): Aqueous ammonia equilibrium calculations: effect of pH and temperature. Journal of the Fisheries Research Board of Canada 32, 2379–2383.
4. A halak életének fennmaradásához védelmet vagy javítást igénylő édesvizek minőségéről szóló 2006/44/EK irányelv (2013-ban hatályon kívül helyezték; értékeit itt csak szakmai támpontként adjuk meg).
5. Vuori, K.-M. (1995): Direct and indirect effects of iron on river ecosystems. Annales Zoologici Fennici 32, 317–329.
6. Pagenkopf, G. K. (1983): Gill surface interaction model for trace-metal toxicity to fishes: role of complexation, pH, and water hardness. Environmental Science & Technology 17, 342–347.
7. U.S. EPA (1988): Ambient Water Quality Criteria for Chloride. EPA 440/5-88-001.
8. Hayashi, M., Rosenberry, D. O. (2002): Effects of ground water exchange on the hydrology and ecology of surface water. Ground Water 40, 309–316.
9. Giesy, J. P., Kannan, K. (2001): Global distribution of perfluorooctane sulfonate in wildlife. Environmental Science & Technology 35, 1339–1342.